Hűség
Egyszerre mozdulunk
felejthetetlenre vágyva,
egyszerre roskadunk
fény-halálos ágyra.
Egyszerre tagadunk,
ha vallatnak minket
sorsunk kínzókamráiban
hóhéraink, kéjjel.
Egyszerre halunk meg,
ha Isten úgy akarja,
ha nem bújtat bennünket
időnk bodzabokra.
A kiüresedés ellen
Ha csak az egymásba
nyíló szobák maradnak,
az egymásba torkolló
feneketlen csendek,
felruházol szeretnivaló
tulajdonságokkal, hogy
magad is ölthess
kívánatos jellemet.
***
Ez az élmény határoz meg,
a lélek hasadékain cseppfolyós
vágyként beszivárog a múlt,
kiváncsi mondataid
hány szögből fognak közre
abban bízván, hogy lényem
definiálásával önmagad
is megfogalmazhatod?
***
Bolond aki ligetemben
tér aludni, mert minden percét
rózsajajjal mérgezem,
áthatolhat a semmin
ha belém olvas, fellapozza
puhány és gyáva életem.
***
Visszatérünk az elhagyottba
a folytatáshoz ím kész a terv,
torkomban játszódnak
fuldoklásaid,
míg álarcaim lehullanak és
kirajzolódom a derengésben
tiszta képleted.
***
Ki legyek? mondd,
tenyérben feslő rózsa
vagy mondat, mely a teljesség
felé tart
és mindenkor testként vonzza
a mágneses teret?
***
Te tudod csak jelentésem
mennyit nyom latba, mikor
a tér minden zugát
fénnyel szegélyezem.
Kéréseid
Világítsak – kérlelsz,
felgyújtott erdő
ropogjon ereimben;
vérezze fel talpam
nyomkereső ösztön
elmém rezervátumában
elmém rezervátumában
őseim jussanak levegőhöz,
mondjam el még
e szorongássá alázott ringben
az arcok élén sorvadozó
reményt,
boldogság-látszatot minden
feltápászkodás után,
a kapott sebek hogyan válnak
életben tartó rémületté –,
múlás csapásaitól
múlás csapásaitól
miként zsibbad el
visszavontahatlan,
kacér szózatunk,
tünékenyben a reménység
hiába vérszegénylik
az éhség éhség marad
és szomj a szomj.
Lassított felvételen
Állandó susogásával
félelmetes az arctalan erdő,
csöndet szeretnék,
lassított felvételen süppedni
háromdimenziós csöndárokba
mielőtt e hang
végleg társammá szegül.
nikoka 